tsík sanya 2013.02.17. 11:11

QWERT Egyesület - Bizalom est a Nyitott Műhelyben

2013. január 29-én a QWERT Egyesület vendége voltam a Nyitott Műhelyben. Az est moderátora, Simon Kata pszichológus, keresett meg, hogy a Csimota Kiadó szerkesztőjeként 7 percben beszéljek a BIZALOMRÓL.

Nem túl hálás feladat, de annál inspirálóbb!

Kiválogattam a fényképeket, amely kapcsán igyekeztem bemutatni a kiadót, a munkatársaimat, azokat akikkel együtt dolgozunk, a küldetésünket egyszóval mindent, amit lehet, mindezt úgy, hogy közben a bizalom legyen a középpontban.

Mondanom se kell, hiába próbáltam el a dolgot otthon, még szinte alig beszéltem, amikor már jelezték, hogy csak 2 percem van hátra.

Az előadók fantasztikusak voltak, nem is tudnék külön kiemelni senkit sem!

Ami még izgalmasabb volt az előadásoknál is, hogy az előadók közül többekkel is felvettem a kapcsolatot, például Mészöly Ági recenziót írt a Szívszerelem című könyvünkről, Tarr Hajnalkával elkezdtünk beszélgetni egy lehetséges együttműködésről. Szóval megéri! Mindenkinek csak ajánlani tudom a QWERT Egyesület estjeit. A következő február 19-én lesz, szintén a Nyitott Műhelyben a téma a HÍD, bővebb infók ezen a linken: http://www.facebook.com/events/555846787767338/

tsik_qwert.jpgTsík Sanya a QWERT Egyesület Bizalom estjén

bizalom 01_1.jpgAz est plakátja


csimota3.gifEgy kis ízelítő a Csimota Kiadóról (Fodor Zsuzsa, Csányi Dóra, Tsík Sanya)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://csimota.blog.hu/api/trackback/id/tr245084695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.