tsík sanya 2013.05.31. 14:00

Interjú Domonyi Ritával - a Tündérbodár szerzőjével

domonyi_rita.jpgDomonyi Rita, a Tündérbodár szerzője

Kérlek, hogy pár szóban mutatkozz be az olvasóknak, például mióta kezdtél el írni?

Dramaturgként régóta foglalkozok szövegekkel, forgatókönyvekkel, de a saját történeteimet körülbelül 5 éve kezdtem el írni. Az egyik barátnőm megkért, hogy a rajzaihoz írjak valamit, én elkezdtem írni, és rájöttem, hogy ez jó. 

Úgy tudom, hogy nem a Tündérbodár az első megjelenő könyved, de ez az első meseregényed gyerekeknek, hogyan és milyen apropóból született?

Pár évvel ezelőtt egy délután ültem az asztalomnál, kezemben a tollammal, és megjelent a mese első mondata a fejemben. Írtam másfél oldalt, majd elraktam a fiókomba, el is felejtkeztem róla. Egy év múlva egy másik barátnőmnek mutattam egy írásomat, ez a lap meg ott volt a fiók alján, és ha már ott volt, ezt is megmutattam neki. Azt mondta, hogy bolond vagyok, ha ezt nem írom meg. Ennyi bátorítás nekem elég volt, hogy folytassam. Itt látszik, hogy milyen fontos szerepe van az ember életében a barátoknak.

Mondanál pár szót Tündérbodárról, és hogy kicsoda is ő?

Mondanám, hogy Bovaryné én vagyok. Tündérbodárban benne vagyok éppúgy, mint a mese másik főszereplőjében is. Bennük vannak a nővérem gyerekei, a keresztgyerekeim, és minden olyan kisgyerek, akit van szerencsém ismerni és szeretni.

„Majdnem” elsőkönyves szerzőként, hogyan került a kézirat a Csimota Kiadóhoz?

Ez most már túlzásnak fog tűnni, de az egyik barátnőm (egy harmadik), aki dolgozott veletek egy projekten, kijelentette, hogy ő ezt a könyvet ki fogja adatni egy könyvkiadóval. És így tett. 

Elmesélnéd, hogy a kéziratból milyen úton született meg a végleges szöveg, hiszen nyilván sokan nem tudják, hogy ez egy hosszú (hosszú, hosszú) folyamat volt?

Folyamatosan írok, nem javítom visszamenőleg a mondataimat. Minden úgy szerepel, ahogy elsőre megfogalmazom. Amikor a mesém eljutott a Csimota Kiadóhoz, akkor két szerkesztő vette kezébe a szöveget, és ők javasolták, hogy hol kellene húzni a szövegből, hol kellene csiszolni a mondatokon. Ez eleinte nem volt egyszerű, mert nyakas dramaturgként nehezen adtam a szövegemet, de végül a káposzta is megmaradt és a kecske is jóllakott J 

Ki és hogyan fogja illusztrálni a szöveget?

Azt gondolom, ha már elkezdtük, ne álljunk meg a barátok felsorolásánál, hiszen az illusztrációt is egy nagyon kedves barátnőm készíti. Glaser Kati animációs rendező, kortárs képzőművész. Közösen csinálunk filmeket, és az első pillanattól tudtam, hogy neki kell illusztrálni a mesét, hiszen félszavakból értjük egymást. 

Milyen korú gyerekeknek ajánlanád?

Mindenkinek ajánlom, aki szeret olvasni, és szereti a meséket, de leginkább 6 éves kortól.

Tervezel-e valamilyen meglepetést a könyv bemutatója kapcsán?

Fejen állok, vagy viszek magammal egy cintányért. Na jó, nem, igazából arra készülök, hogy legkedvesebb színész barátaimat megkérem, hogy olvassanak fel a Tündérbodárból. 

A könyv bemutatója 2013. június 10-én 16:00-tól a HOLDUDVARBAN (Margitsziget) PÚDER BÁRSZÍNHÁZBAN (RÁDAY UTCA 8.) lesz. A rendezvényen Schell Judit, Hajdu István, Jámbor József és Schmied Zoltán színművészek olvasnak fel részleteket a meséből, az íróval és Glaser Katalin illusztrátorral Szabó Simon filmrendező beszélget.

javított meghívó.jpg

Tündérbodár-helyszínváltozás.jpg

Tündérbodár-helyszínváltozás.jpg

ÜKH dedikálás 118. Csimota - Rainbow stand: Vasárnap (június 9.) 14:00-15:00

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csimota.blog.hu/api/trackback/id/tr235337471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása